Barion Pixel

Villanyszerelők Lapja

Tanulságos történetek

Biztonság a válságban avagy miért és hol kössünk casco biztosítást?

2010/6. lapszám | netadmin |  5712 |

Figylem! Ez a cikk 14 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).

Biztonság a válságban avagy miért és hol kössünk casco biztosítást?

A gazdasági válság közepén egyre több területen vagyunk kénytelenek átvizsgálni azokat a veszélyeket, amik hátrányosan érinthetik vállalkozásunkat, életünket. A tavalyi év elején, amikor a nemzetközi gazdasági válságot még csak hírből ismertük, többek között a nemzetközi és hazai média erőteljes, hatásvadász kommunikációjának köszönhetően néhányan szorosabbra húzták a nadrágszíjat és igyekeztek felkészülni a „rossz” időkre. Sajnos most már nem csak hallomásból, hanem tapasztalatból is megismertük a válság hatását.

A forgalmak visszaesése, a rossz fizetési morál, a szűkölő piac, a fizetésképtelen beruházók, az el nem kezdett projektek mind-mind egyre nehezebb helyzetbe hozzák az építőipar hazai szereplőit. A bevételek csökkenése mellett viszont a költségeink nem hogy csökkenek, sok esetben még áremelésre is kényszerülnek a szolgáltatók, ezáltal a fix kiadások jó esetben is csak stagnálnak. Bár egy hazai, megbízható, erős lábakon álló vállalkozó képes kiböjtölni néhány hónapot akár veszteségesen is, de egy dologban biztos, hogy hátrányos helyzetbe kerül: jelentősen lecsökkenhet a likvid tőkéje. A megtakarításait elkezdi felélni. Míg egy dübörgő gazdaságban képes átvészelni egy-egy rossz üzleti döntés, vis major, külső szerencsétlen behatás által okozott hirtelen bekövetkező kiadást, addig egy előre nem kiszámítható esemény akár azonnal véget vethet a vállalkozás életének. Ezekre a szituációkra kínálnak megoldást a biztosítók. A biztosítások létjogosultsága válság idején meghatványozódik.

Nem bízhatunk a magas bevételekben és a forgalmi növekedésben: egy baleset, egy váratlan káresemény bekövetkeztével lehet, hogy most nem leszünk képesek következmények nélkül megúszni a negatív fejleményeket. Ez immár nem csak egy megalapozatlan félelem, hanem valós veszély, amire fel kell készülni. Felmerülhet viszont a kérdés, hogy ha a kiadásaimat szeretném csökkenteni, akkor biztos ez a legjobb alkalom a biztosításaimat átrendezni, kibővíteni? Nem fog ez nekem további extra költségeket jelenteni? Nem is lehetne jobb alkalmat találni rá, mivel a biztosítási portfólióm átvizsgálásával nem csak csökkenthetem a költségeimet, hanem akár olcsóbban, kedvezőbb feltételekkel is tudok szerződést kötni.

Jelenleg a biztosítási piacon számtalan szolgáltató és szolgáltatás közül választhatunk. Szinte elképesztő milyen kacifántos dolgokra és eseményekre lehet már biztosítást kötni. Ennek ellenére érdemes első körben kicsit körülnézni az alapbiztosítások területén. Talán nincs is ma olyan villanyszerelő vállalkozó, aki nem használ gépjárművet. Sőt, sok esetben akár több autóval és akár teher gépjárművel is rendelkeznek. Sajátos biztosítási forma a KGFB (Kötelező Gépjármű Felelősség Biztosítás), mivel ennek megkötése nem szabadon választható. A sok GFB-t kínáló biztosító közül évek óta, de különösen az elmúlt egy-két évben emelkedett ki a KÖBE (Közlekedés Biztosító Egyesület) egyedi, kecsegtető ajánlataival. A kötelező biztosítások piacán elért gyors siker és piaci növekedés hatására újabb és újabb biztosítási formákkal jelent meg a közelmúltban. Az egyik leghatékonyabb akciós ajánlata révén a személygépjármű casco biztosításának éves díja megegyezik ugyanazon autó kötelező biztosításának díjával. Ez sok esetben akár tízezreket is jelenthet egy kisvállalkozónak éves szinten. Nem beszélve arról, hogy vélhetően kötelező biztosítása is akár töredéke lehet korábbi, más biztosítónál kötött KGFB-díjához képest. Kötelező és casco egy áron?! Igen, ez tényleg meglepő, mikor korábban akár 3-4szeres díjat is elkértek a biztosító társaságok ugyanazon autó casco-biztosítására. Ráadásul ez az akció nem csak azokra vonatkozik, akik év végén egyszerre kötötték meg mindkét biztosítást, hanem mindenkire, akinek élő szerződése van a KÖBE-vel vagy csak most szeretne személygépjárműt vásárolni. Erre nyújt megoldást a KÖBE Start casco csomagja. A KÖBÉ-nek jelenleg több casco biztosítása is elérhető a villanyszerelő szakemberek számára, akik kiválaszthatják a számunkra legkedvezőbb megoldást.

De mire is jó a casco biztosítás?

A legtöbb embernek biztos a lopásra nyújtott biztosítás jut először eszében. De nyilvánvalóan az is jól ismert tulajdonsága,ennek a konstrukciónak, hogy nem csak a balesetben résztvevő másik, hibás fél által okozott kárt, hanem a mi hibánkból adódó kárt is fedezi. Ezen túl viszont a casco biztosítás még nagyon sok esetben nyújt számunkra védelmet. Az elmúlt időszak viharaiban nagy számban sérültek meg autók az utakon vagy parkolás közben. Leggyakrabban a tetőkről leesett cserepek vagy a szélben letört ágak, kidőlt fák okoznak kárt a gépjárművekben. Szerencsére azok, akik casco biztosítással rendelkeznek, számíthatnak kártérítésre. Sőt, a viharkár elemi kárnak számít, úgyhogy ezekben az esetekben önrészt sem kell fizetni a károsultnak. Mikor kell önrészt fizetni és mennyit? A KÖBE casco biztosításainál lehetőségünk van kiválasztani a számunkra legkedvezőbb önrészt. Lehet az akár 10% vagy minimum 100 000 Ft, illetve 20%, minimum 200 00 Ft. Nyilvánvalóan a nagyobb önrész bevállalásával csökkenthetjük a casco havi díját, de a káresemény bekövetkeztével ezt valószínűleg utólag meg fogjuk fizetni az önrész mértékéig. Azt mindenki el tudja dönteni magában, hogy baleset esetén mi az az összeg, ami még nem okoz gondot és beláthatatlan következmény nélkül bevállalható.

Szinte már hihetetlen, de még arra is van lehetőség, hogy az önrészt is bebiztosítsuk. Ha nem akarunk kockáztatni, szeretnék nyugodt szívvel közlekedni az utakon, és nem kívánunk százezreket kifizetni az casco önrészére, akkor a KÖBÉ-nél most már lehetőségünk van erre is. Figyelembe véve a mai hazai termékkínálatot, megállapíthatjuk, hogy máshol nincsen casco önrész nélkül. Bármelyik biztosító bármelyik termékét választjuk is, valamennyi szerződés megában foglal valamekkora önrészt, amit a károsulttól még akkor is levonnak, ha totálkár érte autóját. Minél nagyobb a kár, annál magasabb összeget von le a biztosító, amely pl. egy nagyobb értékű autó eltulajdonításakor több százezer vagy akár több millió forint levonás is lehet. Ennek az igen súlyos anyagi hátránynak az enyhítésére dolgozta ki a KÖBE önrész biztosítását. Ez tehát egy meglévő casco biztosítás után kötött, másodlagos vagy kiegészítő biztosítás, amely egy káresemény esetén kizárólag a direkt biztosító által önrészként levont összeget téríti meg az ügyfélnek.

Összességében elmondható, hogy a biztosítás egy újabb fegyver a túléléshez. Egy stabil, megbízható védelem, ami akár a jó választással még csökkentheti is állandó költségeinket és rossz helyzetben a mentsvárunk lehet a mai gazdasági helyzetben.

A KÖBE casco- és egyéb biztosításával kapcsolatos kérdésekkel és biztosításkötéssel
keressék a budapesti KÖBE képviseleti irodát:
ÉU Kft., 1108 Budapest, Maglódi út 12/B.
Telefon: 06-1-236-0838,
fax: 06-1-236-0939,
mobil: 06-20-454-9436 vagy 06-20-566-4138,
e-mail: epulet@gepeszunio.hu
web: www.gepeszunio.hu
Nyitvatartás: hétfő-péntek: 8-tól 17-ig.

Villanyszerelők részére soron kívüli ügyfélkezelés!