Foglalkozása: hibaelhárító
2010/3. lapszám | netadmin | 10 736 |
Figylem! Ez a cikk 14 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk mára aktualitásukat veszíthették, valamint a tartalom helyenként hiányos lehet (képek, táblázatok stb.).
Amikor telefonvezetékről üzemel a mosógép… A mai szűkölő gazdasági mozgástérben sokan kísérleteznek azzal, hogy korábban ismeretlen szakterületek felé nyissák vállalkozásukat. Akadnak azonban olyanok is, akik már eredetileg is az épületvillamossági kivitelezés egy-egy szegmensére specializálták vállalkozási tevékenységüket. Ez alakalommal rovatunkban Egyedi László villanyszerelő tapasztalatait bocsátjuk közre, aki az installáció helyett elsősorban a hibaelhárításra és gyorsjavításokra szakosodott. Ha az elektromos rendszer hibajelenséget mutat, akkor egy mai háztartásban megbénulhat az élet: függőségünk a villamosságtól drámai léptékűvé vált, és feltehetően ez a tendencia csak fokozódni fog az elkövetkező években. Az óriási elvárások azonban köszönő viszonyban sincsenek a szolgáltatások alapját képező hálózatok technikai állapotával. Az alábbi apró történetek ugyanannak a problémának más és más oldalait villantják fel, amelyek a hibaelhárító napi gyakorlatában bukkannak fel. Nem régen esett meg az az eset, hogy egy idős hölgy jelentkezett azzal a problémával, hogy a fürdőszobában elhelyezett, villanybojlert tápláló, flexibilis csöve rendszeresen felmelegszik. A villanyszerelő számára ezekben az esetekben rögtön nyilvánvaló, hogy nem gépészeti jellegű probléma lépett fel: a biztonsági szelepen olyan mennyiségű melegvíz nem képes visszafolyni a csőbe, ami ezt a jelenséget produkálhatná. Sokkal inkább arra kell gyanakodni, hogy áram folyik keresztül a flexibilis bekötőcsövön. Természetesen az igazi nehézség csak ezt követően lép fel: a számos, szóba jöhető ok közül hibafeltárással meg kell találni a hiba tényleges forrását. Hozzá kell tenni, hogy ez az utóbbi időben oly gyakorivá vált probléma nem csak a háztartásban élőket fenyegeti, hanem azokat az épületgépész szerelőket is, akiket a villamos szakember helyett elsőre hívnak ki, és áramütést szenvedhetnek a vizsgálat során. Nos, az adott helyszínen kiderült, hogy a probléma közel egy éve (!) fennállt már: a flexibilis cső adott időközönként rendszeresen izzásig hevült, majd szabályosan „felrobbant”. Hozzávetőlegesen már vagy 10 alkalommal vitték vissza cserére a terméket a közeli épületgépész kereskedésbe, és csak azért került sor villamos szakember kihívására, mert a kereskedők már nem voltak hajlandók újra és újra új terméket biztosítani a vásárlónak. A helyszíni szemlén aztán hamar fény derült a hiba természetére: a villanybojlertől a nulla- és a földelővezető szabályosan elvezetésre került egy biztosítódobozba, ám itt ezeket rátekerték a HF-egységtől érkező nullavezetőre. Az utóbbi időben gomba módra megszaporodtak a vizes helyiségekben fellépő hibajelenségek: szintén nem régen esett meg az a történet, amikor azért kért segítséget a tulajdonos, mert a WC-öblítésekor forró, gőzölgő víz jelent meg a csészében. A rendkívül lepusztult külsőt mutató lakókörnyezetben már sejteni lehetett, hogy az elektromos kivitelezés színvonala nem éri el a modern normákat. S valóban, ez esetben is feszültséget lehetett mérni a vízvezetéken. Sokan nem gondolnak ugyanis arra, hogy olyan méretű áramokról van szó ezekben az általában nullaszakadásra visszavezethető esetekben, melyek már alkalmasak ilyen extrém hőhatások kiváltására is, vagyis a csővezetékben felforrhat a víz. Természetesen említeni sem szükséges, hogy milyen veszélynek volt kitéve az ott élő család… Egy másik jellemző problémakör: újabban külön brigádok vállalják a villanybojlerek vízkőtelenítését, de úgy, hogy sem elektromos, sem épületgépészeti szakismeretekkel – pláne végzettséggel – nem rendelkeznek. Ennek eredményeképpen megszaporodtak az olyan megbízások, amelyek a „szakértések” utáni helyreállításra irányulnak. Legtöbb esetben persze valamiféle vízkőtelenítés történik, de a bontott alkatrészek cseréjére már nem kerül sor, vagy nem oda illő alkatrészt szerelnek be. Sokszor kell teljesen újra elvégezni a műveletet: a készülékek megbontása nyomán gyakran kell szembesülni szétrohadt, vízkőben álló fűtőbetétekkel, elhasználódott anódrudakkal, amatőr szintű visszaépítésekkel. A legnagyobb probléma azonban ott mutatkozik, hogy általában az anódrudak tömítésénél vagy a fűtőszál-tömítéseknél eresztések figyelhetők meg. A szétszerelés során célszerű lenne ezek cseréje, de erre rendszerint nem kerül sor. Beleképzelhetjük magunkat annak a megrendelőnek a helyzetébe, aki jobb esetben csupán abba helyzetbe kerül, hogy meg kell ismételtetnie a villanybojler javítását, rosszabb esetben közvetlen életveszélybe kerül. Természetesen kedvező javítási árat csak akkor lehet mondani, hogy ha a „szerelő” eleve tudja, hogy a régi, feltehetően biztonságos működésre már nem alkalmas eszközöket használja fel újra. Ha valaki vízkőtlenítést vállal, akkor az alábbiakat cserélni kell: anódrúd, anódrúd-tömítés, fűtőbetét-tömítés, alaplap, alaplap-tömítés, fűtőbetét. A hibaelhárítás elsődleges terepe a régi építésű ingatlanok: kiemelhető, hogy ezekben a lakásokban az érintésvédelem kialakításának színvonala kritikán alulinak minősíthető. Nem pusztán az EPH-kiépítés hiányzik teljes egészében, hanem sokszor a földelés, mint olyan sem jelenik meg. Komoly veszélyforrást jelent a kiépített hálózatoknál az általános elavultság, az alkalmazott anyagok (vezetékek, biztosítók stb.) elöregedése, valamint az időközben elvégzett szakszerűtlen javítások, bővítések felülvizsgálat általi ellenőrzése. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezekre a hálózatokra újabb és újabb fogyasztókat kapcsolnak az ott élők, ezzel jelentősen fokozva a rendszer terhelését és a balesetveszélyt. Érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen jelentős összegeket fektetnek például a panellakások hőszigetelésére, ugyanakkor az elöregedett lakóépületek elektromos rendszereinek felújítására már nem jut kellő figyelem: jellemző tehát az a szemléletmód, amely a szembetűnő vagy a közgondolkodás által előtérbe helyezett szempontok szerinti (például energiatakarékosság) felújításokra nagy hangsúlyt fektet, ugyanakkor a biztonságos, a lakók életét közvetlenül óvó rekonstrukciós munkákat mellőzi. A hibaelhárító hétköznapi gyakorlata támasztja alá a fenti, kissé sommás állítást: napról napra riasztják olyan lakásokhoz, ahol egy-egy banális probléma mentén a kialakított elektromos rendszer teljes alkalmatlanságára derül fény. Elég csupán egy-egy kötődobozt megbontani azzal kapcsolatba, hogy például miért nem világítanak a lámpák: az itt feltárulkozó „vezetéktörténeti áttekintés” rávilágít a létesítés teljes múltjára, az egyes kivitelezési korszakokra. Hiszen találhatunk itt kb. 60-70 éves, textilszigetelésű rézvezetéket, szoros kapcsolatban a kb. 30-40 éves MM-falvezetékkel vagy a PVC szigetelésű alumínium vezetékkel, amelynek színjelölése ugyanakkor már néhol követi a ma is hatályban álló rendelkezéseket. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a kötődoboz úgy izzik a tapéta mögött, mintha kohóban járnánk, beláthatjuk, hogy tűzeset kialakulása csupán idő kérdése. Az, hogy esetleg nem következik be, elsősorban a véletlennek tudható csupán be. Az elektromos eredetű meghibásodások jelentős számban a rosszul kivitelezett kötésekre vezethetők vissza. Valljuk be, egy lakóépület elektromos rendszere nagyon „sok mindent” elbír, akár egy kontár baklövéséről legyen szó, akár a tulajdonos házi barkácsolásáról. Az alcímben említett eset, amikor a mosógéphez egy telefonvezetéken szállították az áramot, valóban megtörtént. S a hiba csupán azért vált nyilvánvalóvá, mert a kötést is rosszul kivitelezték. Ki tudja, hogy meddig maradt volna rejtve ez az elképesztő helyzet, ha az amatőr módon kialakított kötés nem mondja fel a szolgálatot. Sajnálatos módon a mai napig slágertémának számít az, hogy az alumínium vezetéket nem lehet összesodorni a rézzel, mert a létrejövő galvánfeszültség roncsolja az alumíniumot. Amint a mellékelt fotóillusztrációk is mutatják, napi szinten lehet szembesülni azzal a problémával, hogy különösen az utólagos és részleges felújításoknál ezt a helytelen megoldást választják a „villanyszerelők”. Ez a hiba különösen gyakran fordul elő a sok átalakítást megélt családi házaknál. A házgyári és panel lakásoknál régebben előszeretettel alkalmaztak egy két oldalt hajlított acéllemezt a vezetékek rögzítésére, amelyet végül egy csavarral rögzítettek. (Régen ez szabványos kötőelem volt!) A különböző anyagok ötvözése, valamint a tökéletlen csatlakozástechnika nagyon sok beégett kötést eredményez. Az ad hoc javításra ezekben az esetekben kevés lehetőség nyílik, legfeljebb a vezetékek fémtiszta állapotra hozása után egy sodrott kötés elkészítésére nyílik lehetőség – természetesen a tulajdonos figyelmének felhívása mellett arra, hogy a rendszer felújítása elkerülhetetlenné vált. De nem szabad minden hibát a kor számlájára írni: nagy odafigyelést igényelnek az új biztosító dobozokba épített réz csatlakozóelemek is, amelyeknél csavarok szorítják le a vezetékeket. Maga a konstrukció rendkívül tűzveszélyes: rendszeresen egy-két éves, újnak mondható dobozok nullakötései égnek szét. Márpedig, ha szétég a nullakötés egy háromfázisú betáplálás esetén, akkor szerencsésnek érezhetjük magunkat, ha csak a pár százezer forint értékű plazmatévé megy tönkre, és nem következik be tragédia. A konkrét probléma ezzel a megoldással az, hogy nagyon sokszor kopott szerszámmal vágják ki a csavar menetét, és amikor a szerelő csavarhúzóval húzza a csavart, akkor a tökéletlen illesztés miatt nem érzi, hogy mikor rögzítette rendesen a vezetéket: sokszor csak akad a csavar, pedig nem is húzta rá megfelelően a vezetékre. További problémákat vet fel ennek kötőelemnek a használata a régi biztosítódobozok cseréjekor, ugyanis itt sok esetben a réz kötőelem a régi alumínium vezetékekkel talákozik, ami a fent említett probléma miatt meglehetősen gyenge minőségű kötést eredményez. Hasonló konstrukciós hiba az, hogy egyes rosszul tervezett, egyszerű szerelvények, például dugaszoló-aljzatok, nem teszik eleve lehetővé a biztonságos vezetékrögzítést. Ha ezekbe a régi lágy alumínium vezetéket próbáljuk bekötni, könnyen előfordulhat, hogy a túl éles nyomólemez egyszerűen levágja a vezetéket vagy úgy megsérti, hogy az a későbbiekben működésképtelenné válik vagy balesetet okoz. Tipikus szerelési tévedésnek bizonyul az is, amikor a lecsupaszított MKH-vezetéket úgymond leónozzák, majd egy nyomólemezes kötőelembe helyezik. Ilyenkor előre látható, hogy ez záros határidőn belül be fog égni, mivel az ón a nyomólemez alatt gyorsan „megrogy”, melegedés lép fel, ami az ón meglágyulásához, megfolyásához vezet, így a kötés is hamar tönkremegy. A folyamat annál gyorsabban következik be, minél nagyobb terhelés éri a kötést. Számos szerelő kizárólag a korszerűnek számító gyorscsatlakozó elemet használ a létesítés során. Mindenképpen meg kell jegyezni azonban azt, hogy egy kötés megfelelősége éppúgy áll az elért szilárdságon, mint az érintkező felületek nagyságán. S természetesen azon, hogy milyen mértékű áramok terhelésére alkalmazzák. Látni kell, hogy ezek a gyorscsatlakozó elemek valóban megoldást nyújthatnak bizonyos feladatokra, de jelentősebb terheléseknél a szorítóerő, illetve az érintkező vezetékfelületek kevésnek bizonyulhatnak. Példaként hivatkozható egy irodaház, amelynek felújítása során az elavult alumínium vezetékek kötéseit ugyan mind lecserélték ilyen gyorscsatlakozású kötőelemekre, de az üzemelés után kivétel nélkül mind megégett a rosszul kalkulált terhelés hatására. A kötőelemen feltüntetett áram értéket minden esetben átvezeti, jelentősen túlterhelni nem lehet. Tévedés azt gondolni, hogy az új építésű lakások, lakóparkok nem szerepelnek a hibajavító palettáján, sőt. Köztudomású, hogy sok esetben indokolatlanul kis költséggel alakítják ki ezeket az ingatlanokat, és ennek egyebek mellett az elektromos hálózat látja kárát. Hiába került évek óta a figyelem középpontjába a nagy teljesítményű berendezések, például az elektromos tűzhelyek, bekötésének problémája: a mai napig rendszeresen előfordul, hogy kis átmérőjű kábellel kötik be ezeket, illetve nem gondoskodnak a megfelelő vezetékek csatlakoztatási lehetőségérről. Másik típushiba ezen a területen a biztosítódobozok kivitelezése. Csupán egy részletet kiemelve: probléma szokott lenni a fázissíneken való spórolás. Noha csak pár ezer forintos költségről van szó, inkább ilyen-olyan vezetékdarabokkal „áthidalásokat” készítenek a biztosítókhoz, lásd a mellékelt fotóillusztrációt. Ha például adva van egy 10mm2-es bejövő vezeték, akkor – ezt úgyis nehéz meghajlítani – egy kisebb keresztmetszetű vezetékdarabbal oldják meg az áthidalásokat. Igen ám, de a kismegszakító kapcsa nem tud megfelelően fogadni, két különböző méretű vezetéket: máris kész a baleseti szituáció. A hibaelhárító legnagyobb kihívása azonban az emberekkel való bánásmód helyes megválasztása: tevékenységének jellegéből fakadóan szociológiailag, anyagilag stb. teljesen eltérő helyzetben lévő emberekkel kerül napi kapcsolatba, s mindig meg kell felelni az eltérő kommunikációs kihívásoknak. Noha a tevékenység biztos megélhetést nyújtónak minősíthető, talán a legnagyobb hozadéka mégis a különböző, teljes eltérő egzisztenciális szituációkba való betekintés lehetősége.
Amikor telefonvezetékről üzemel a mosógép…
A mai szűkölő gazdasági mozgástérben sokan kísérleteznek azzal, hogy korábban ismeretlen szakterületek felé nyissák vállalkozásukat. Akadnak azonban olyanok is, akik már eredetileg is az épületvillamossági kivitelezés egy-egy szegmensére specializálták vállalkozási tevékenységüket. Ez alakalommal rovatunkban Egyedi László villanyszerelő tapasztalatait bocsátjuk közre, aki az installáció helyett elsősorban a hibaelhárításra és gyorsjavításokra szakosodott.
Ha az elektromos rendszer hibajelenséget mutat, akkor egy mai háztartásban megbénulhat az élet: függőségünk a villamosságtól drámai léptékűvé vált, és feltehetően ez a tendencia csak fokozódni fog az elkövetkező években. Az óriási elvárások azonban köszönő viszonyban sincsenek a szolgáltatások alapját képező hálózatok technikai állapotával. Az alábbi apró történetek ugyanannak a problémának más és más oldalait villantják fel, amelyek a hibaelhárító napi gyakorlatában bukkannak fel.
Nem régen esett meg az az eset, hogy egy idős hölgy jelentkezett azzal a problémával, hogy a fürdőszobában elhelyezett, villanybojlert tápláló, flexibilis csöve rendszeresen felmelegszik. A villanyszerelő számára ezekben az esetekben rögtön nyilvánvaló, hogy nem gépészeti jellegű probléma lépett fel: a biztonsági szelepen olyan mennyiségű melegvíz nem képes visszafolyni a csőbe, ami ezt a jelenséget produkálhatná. Sokkal inkább arra kell gyanakodni, hogy áram folyik keresztül a flexibilis bekötőcsövön. Természetesen az igazi nehézség csak ezt követően lép fel: a számos, szóba jöhető ok közül hibafeltárással meg kell találni a hiba tényleges forrását.
Hozzá kell tenni, hogy ez az utóbbi időben oly gyakorivá vált probléma nem csak a háztartásban élőket fenyegeti, hanem azokat az épületgépész szerelőket is, akiket a villamos szakember helyett elsőre hívnak ki, és áramütést szenvedhetnek a vizsgálat során. Nos, az adott helyszínen kiderült, hogy a probléma közel egy éve (!) fennállt már: a flexibilis cső adott időközönként rendszeresen izzásig hevült, majd szabályosan „felrobbant”. Hozzávetőlegesen már vagy 10 alkalommal vitték vissza cserére a terméket a közeli épületgépész kereskedésbe, és csak azért került sor villamos szakember kihívására, mert a kereskedők már nem voltak hajlandók újra és újra új terméket biztosítani a vásárlónak. A helyszíni szemlén aztán hamar fény derült a hiba természetére: a villanybojlertől a nulla- és a földelővezető szabályosan elvezetésre került egy biztosítódobozba, ám itt ezeket rátekerték a HF-egységtől érkező nullavezetőre.
Az utóbbi időben gomba módra megszaporodtak a vizes helyiségekben fellépő hibajelenségek: szintén nem régen esett meg az a történet, amikor azért kért segítséget a tulajdonos, mert a WC-öblítésekor forró, gőzölgő víz jelent meg a csészében. A rendkívül lepusztult külsőt mutató lakókörnyezetben már sejteni lehetett, hogy az elektromos kivitelezés színvonala nem éri el a modern normákat. S valóban, ez esetben is feszültséget lehetett mérni a vízvezetéken. Sokan nem gondolnak ugyanis arra, hogy olyan méretű áramokról van szó ezekben az általában nullaszakadásra visszavezethető esetekben, melyek már alkalmasak ilyen extrém hőhatások kiváltására is, vagyis a csővezetékben felforrhat a víz. Természetesen említeni sem szükséges, hogy milyen veszélynek volt kitéve az ott élő család…
|
|
|
Egy másik jellemző problémakör: újabban külön brigádok vállalják a villanybojlerek vízkőtelenítését, de úgy, hogy sem elektromos, sem épületgépészeti szakismeretekkel – pláne végzettséggel – nem rendelkeznek. Ennek eredményeképpen megszaporodtak az olyan megbízások, amelyek a „szakértések” utáni helyreállításra irányulnak. Legtöbb esetben persze valamiféle vízkőtelenítés történik, de a bontott alkatrészek cseréjére már nem kerül sor, vagy nem oda illő alkatrészt szerelnek be. Sokszor kell teljesen újra elvégezni a műveletet: a készülékek megbontása nyomán gyakran kell szembesülni szétrohadt, vízkőben álló fűtőbetétekkel, elhasználódott anódrudakkal, amatőr szintű visszaépítésekkel. A legnagyobb probléma azonban ott mutatkozik, hogy általában az anódrudak tömítésénél vagy a fűtőszál-tömítéseknél eresztések figyelhetők meg. A szétszerelés során célszerű lenne ezek cseréje, de erre rendszerint nem kerül sor. Beleképzelhetjük magunkat annak a megrendelőnek a helyzetébe, aki jobb esetben csupán abba helyzetbe kerül, hogy meg kell ismételtetnie a villanybojler javítását, rosszabb esetben közvetlen életveszélybe kerül. Természetesen kedvező javítási árat csak akkor lehet mondani, hogy ha a „szerelő” eleve tudja, hogy a régi, feltehetően biztonságos működésre már nem alkalmas eszközöket használja fel újra.
Ha valaki vízkőtlenítést vállal, akkor az alábbiakat cserélni kell: anódrúd, anódrúd-tömítés, fűtőbetét-tömítés, alaplap, alaplap-tömítés, fűtőbetét.
A hibaelhárítás elsődleges terepe a régi építésű ingatlanok: kiemelhető, hogy ezekben a lakásokban az érintésvédelem kialakításának színvonala kritikán alulinak minősíthető. Nem pusztán az EPH-kiépítés hiányzik teljes egészében, hanem sokszor a földelés, mint olyan sem jelenik meg. Komoly veszélyforrást jelent a kiépített hálózatoknál az általános elavultság, az alkalmazott anyagok (vezetékek, biztosítók stb.) elöregedése, valamint az időközben elvégzett szakszerűtlen javítások, bővítések felülvizsgálat általi ellenőrzése. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezekre a hálózatokra újabb és újabb fogyasztókat kapcsolnak az ott élők, ezzel jelentősen fokozva a rendszer terhelését és a balesetveszélyt.
Érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen jelentős összegeket fektetnek például a panellakások hőszigetelésére, ugyanakkor az elöregedett lakóépületek elektromos rendszereinek felújítására már nem jut kellő figyelem: jellemző tehát az a szemléletmód, amely a szembetűnő vagy a közgondolkodás által előtérbe helyezett szempontok szerinti (például energiatakarékosság) felújításokra nagy hangsúlyt fektet, ugyanakkor a biztonságos, a lakók életét közvetlenül óvó rekonstrukciós munkákat mellőzi.
A hibaelhárító hétköznapi gyakorlata támasztja alá a fenti, kissé sommás állítást: napról napra riasztják olyan lakásokhoz, ahol egy-egy banális probléma mentén a kialakított elektromos rendszer teljes alkalmatlanságára derül fény. Elég csupán egy-egy kötődobozt megbontani azzal kapcsolatba, hogy például miért nem világítanak a lámpák: az itt feltárulkozó „vezetéktörténeti áttekintés” rávilágít a létesítés teljes múltjára, az egyes kivitelezési korszakokra. Hiszen találhatunk itt kb. 60-70 éves, textilszigetelésű rézvezetéket, szoros kapcsolatban a kb. 30-40 éves MM-falvezetékkel vagy a PVC szigetelésű alumínium vezetékkel, amelynek színjelölése ugyanakkor már néhol követi a ma is hatályban álló rendelkezéseket. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a kötődoboz úgy izzik a tapéta mögött, mintha kohóban járnánk, beláthatjuk, hogy tűzeset kialakulása csupán idő kérdése. Az, hogy esetleg nem következik be, elsősorban a véletlennek tudható csupán be.
Az elektromos eredetű meghibásodások jelentős számban a rosszul kivitelezett kötésekre vezethetők vissza. Valljuk be, egy lakóépület elektromos rendszere nagyon „sok mindent” elbír, akár egy kontár baklövéséről legyen szó, akár a tulajdonos házi barkácsolásáról. Az alcímben említett eset, amikor a mosógéphez egy telefonvezetéken szállították az áramot, valóban megtörtént. S a hiba csupán azért vált nyilvánvalóvá, mert a kötést is rosszul kivitelezték. Ki tudja, hogy meddig maradt volna rejtve ez az elképesztő helyzet, ha az amatőr módon kialakított kötés nem mondja fel a szolgálatot.
Sajnálatos módon a mai napig slágertémának számít az, hogy az alumínium vezetéket nem lehet összesodorni a rézzel, mert a létrejövő galvánfeszültség roncsolja az alumíniumot. Amint a mellékelt fotóillusztrációk is mutatják, napi szinten lehet szembesülni azzal a problémával, hogy különösen az utólagos és részleges felújításoknál ezt a helytelen megoldást választják a „villanyszerelők”. Ez a hiba különösen gyakran fordul elő a sok átalakítást megélt családi házaknál.
A házgyári és panel lakásoknál régebben előszeretettel alkalmaztak egy két oldalt hajlított acéllemezt a vezetékek rögzítésére, amelyet végül egy csavarral rögzítettek. (Régen ez szabványos kötőelem volt!) A különböző anyagok ötvözése, valamint a tökéletlen csatlakozástechnika nagyon sok beégett kötést eredményez. Az ad hoc javításra ezekben az esetekben kevés lehetőség nyílik, legfeljebb a vezetékek fémtiszta állapotra hozása után egy sodrott kötés elkészítésére nyílik lehetőség – természetesen a tulajdonos figyelmének felhívása mellett arra, hogy a rendszer felújítása elkerülhetetlenné vált.
De nem szabad minden hibát a kor számlájára írni: nagy odafigyelést igényelnek az új biztosító dobozokba épített réz csatlakozóelemek is, amelyeknél csavarok szorítják le a vezetékeket. Maga a konstrukció rendkívül tűzveszélyes: rendszeresen egy-két éves, újnak mondható dobozok nullakötései égnek szét. Márpedig, ha szétég a nullakötés egy háromfázisú betáplálás esetén, akkor szerencsésnek érezhetjük magunkat, ha csak a pár százezer forint értékű plazmatévé megy tönkre, és nem következik be tragédia. A konkrét probléma ezzel a megoldással az, hogy nagyon sokszor kopott szerszámmal vágják ki a csavar menetét, és amikor a szerelő csavarhúzóval húzza a csavart, akkor a tökéletlen illesztés miatt nem érzi, hogy mikor rögzítette rendesen a vezetéket: sokszor csak akad a csavar, pedig nem is húzta rá megfelelően a vezetékre.
További problémákat vet fel ennek kötőelemnek a használata a régi biztosítódobozok cseréjekor, ugyanis itt sok esetben a réz kötőelem a régi alumínium vezetékekkel talákozik, ami a fent említett probléma miatt meglehetősen gyenge minőségű kötést eredményez. Hasonló konstrukciós hiba az, hogy egyes rosszul tervezett, egyszerű szerelvények, például dugaszoló-aljzatok, nem teszik eleve lehetővé a biztonságos vezetékrögzítést. Ha ezekbe a régi lágy alumínium vezetéket próbáljuk bekötni, könnyen előfordulhat, hogy a túl éles nyomólemez egyszerűen levágja a vezetéket vagy úgy megsérti, hogy az a későbbiekben működésképtelenné válik vagy balesetet okoz.
Tipikus szerelési tévedésnek bizonyul az is, amikor a lecsupaszított MKH-vezetéket úgymond leónozzák, majd egy nyomólemezes kötőelembe helyezik. Ilyenkor előre látható, hogy ez záros határidőn belül be fog égni, mivel az ón a nyomólemez alatt gyorsan „megrogy”, melegedés lép fel, ami az ón meglágyulásához, megfolyásához vezet, így a kötés is hamar tönkremegy. A folyamat annál gyorsabban következik be, minél nagyobb terhelés éri a kötést.
|
|
|
Számos szerelő kizárólag a korszerűnek számító gyorscsatlakozó elemet használ a létesítés során. Mindenképpen meg kell jegyezni azonban azt, hogy egy kötés megfelelősége éppúgy áll az elért szilárdságon, mint az érintkező felületek nagyságán. S természetesen azon, hogy milyen mértékű áramok terhelésére alkalmazzák. Látni kell, hogy ezek a gyorscsatlakozó elemek valóban megoldást nyújthatnak bizonyos feladatokra, de jelentősebb terheléseknél a szorítóerő, illetve az érintkező vezetékfelületek kevésnek bizonyulhatnak. Példaként hivatkozható egy irodaház, amelynek felújítása során az elavult alumínium vezetékek kötéseit ugyan mind lecserélték ilyen gyorscsatlakozású kötőelemekre, de az üzemelés után kivétel nélkül mind megégett a rosszul kalkulált terhelés hatására. A kötőelemen feltüntetett áram értéket minden esetben átvezeti, jelentősen túlterhelni nem lehet.
Tévedés azt gondolni, hogy az új építésű lakások, lakóparkok nem szerepelnek a hibajavító palettáján, sőt. Köztudomású, hogy sok esetben indokolatlanul kis költséggel alakítják ki ezeket az ingatlanokat, és ennek egyebek mellett az elektromos hálózat látja kárát. Hiába került évek óta a figyelem középpontjába a nagy teljesítményű berendezések, például az elektromos tűzhelyek, bekötésének problémája: a mai napig rendszeresen előfordul, hogy kis átmérőjű kábellel kötik be ezeket, illetve nem gondoskodnak a megfelelő vezetékek csatlakoztatási lehetőségérről. Másik típushiba ezen a területen a biztosítódobozok kivitelezése. Csupán egy részletet kiemelve: probléma szokott lenni a fázissíneken való spórolás. Noha csak pár ezer forintos költségről van szó, inkább ilyen-olyan vezetékdarabokkal „áthidalásokat” készítenek a biztosítókhoz, lásd a mellékelt fotóillusztrációt. Ha például adva van egy 10mm2-es bejövő vezeték, akkor – ezt úgyis nehéz meghajlítani – egy kisebb keresztmetszetű vezetékdarabbal oldják meg az áthidalásokat. Igen ám, de a kismegszakító kapcsa nem tud megfelelően fogadni, két különböző méretű vezetéket: máris kész a baleseti szituáció.
A hibaelhárító legnagyobb kihívása azonban az emberekkel való bánásmód helyes megválasztása: tevékenységének jellegéből fakadóan szociológiailag, anyagilag stb. teljesen eltérő helyzetben lévő emberekkel kerül napi kapcsolatba, s mindig meg kell felelni az eltérő kommunikációs kihívásoknak. Noha a tevékenység biztos megélhetést nyújtónak minősíthető, talán a legnagyobb hozadéka mégis a különböző, teljes eltérő egzisztenciális szituációkba való betekintés lehetősége.
